Családi ház felújítás Törökbálint

Családi ház felújítás Törökbálint

Kondi Árpád és csapata – családiház felujítás

Családi házunkat 30 éve építettük és annak ellenére, hogy szerettük és vigyáztunk rá a felújítását már nem halaszthattuk tovább. Cserélni kellett az összes külső nyílászárót, az ereszcsatornákat, szigetelni a házat és leburkolni a teraszokat, hogy csak a legfontosabbakat említsem.

Olyan kivitelezőt kerestünk, akiben egyszerre láttuk, hogy képes a feladatokat megoldani, tartani az árakat, az időt és a minőséget, amit elvártunk az otthonunk felújításakor.

Kondi Árpád megkapta a bizalmunkat, az eddigi munkái, a gondos tervezés és a részletek átbeszélése miatt. Azért arra számítottunk, hogy ez a felújítás hoz majd negatív meglepetéseket.

Most, hogy a felújítás befejeződött, azt kell mondjam, hogy csak kellemes meglepetés ért bennünket, amire nem számítottunk.  

A kivitelező nem csak, hogy tartotta az árakat és a határidőt, de minőségben is kiválót alkotott. A teljes folyamatban nyitott volt a párbeszédre, meghallgatta és támogatta a kéréseinket. Az egész csapaton látszott a becsületesség, a minőség szeretete és hogy jót akarnak nekünk alkotni.

Ajánlom mindenkinek, akinek a fenti értékek és a korrektség a legfontosabb.

Köszönjük!

Margit és Ervin

Felújítás előtti állapot

Felújítás utáni képek

Törökbálinti házfelújítás, teljeskörű lakásfelújítás, homlokzatszigetelés és generálkivitelezés>>